Interjú az Nb1 egyik legjobb kapusával, Kersák Rolanddal-mindenamisport

 Még mondhatni az edzőtáborba érkezésük elején kerestük fel, az akkor és még most is(lassan visszautaznak) készülő Kecskeméti TE kapusát, Kersák Roland Attilát.

Nem is sokára már érkeztek a kérdéseimre a válaszok...Kérdeztük az edzőtáborról és céljáról!


Roli válaszai:

1. Elsőként kezdtétek az Nb1-ből a felkészülést…ez lehet előny a többi csapattal szembe? 

-Ezt nem tudtam de így is nagyon rövid ez a téli felkészülés hiszen 4 hetünk van csak készülni a tavaszi szezonra.. Majd kiderül, hogy előny lesz-e, az biztos hogy mindent megteszünk hogy bent maradjunk az első osztályban.

2. Évek óta Törököknél, Belekben készül a csapat. Jobb így, hogy megszokott a helyszín?

-Igen a török edzőtáborok jól beváltak, azt hiszem mondhatom az egész csapat nevében hogy szeretünk idejárni.

3. Számodra milyen hangulatú és milyen “kemény” az edzőtábor?

-Jó hangulatú , köztudottan nagyon jó nálunk a csapategység es így a hangulat is.. Napi 2 edzéssel készülünk úgyhogy nyilván megterhelő is, de nem kell másra koncentrálni úgyhogy van időnk pihenni is az edzések ,meccsek mellett.

4. Feltételezem a kapusoknak kicsivel több edzésük van, kapusedzések miatt… ezek ha vannak milyen gyakorisággal?

Velünk külön kapusedző foglalkozik az edzések első 30-40 percében , úgyhogy nem sokkal többet vagyunk kint mint a mezőnyjátékosok.

5. Utolsó kérdés: mi a célod az idei szezonban és későbbi karrieredben?

A cél mindenképpen bent maradni az nb1-ben a csapattal, ebben szeretnék minél nagyobb részt vállalni , minél többet pályára lépni az nb1-ben.


Köszönjük az interjút!


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések